A kosár üres

«
»

Amikor bringázni indul a család, de gyermeke még túl kicsi ahhoz, hogy a saját biciklijén kerekezzen, vagy olyan hosszú kirándulást tervez, amit ő biztosan nem tudna végigcsinálni, akkor marad a régi jól bevált módszer: felültetjük a lurkót magunk mögé a csomagtartóra.

Igen ám, de egyáltalán nem mindegy, hogy hogyan tesszük ezt – egy biztonságos és kényelmes üléssel, vagy egy sok esetben házi barkácsolású, ülésnek látszó tárggyal. Lehet, hogy erre Ön most legyint, és azt gondolja: „Ugyan már, a mi időnkben még nem voltak ilyen flancos holmik, a nagyi csak felpakolt minket hátra a csomagtartóra, és mégis itt vagyunk!”


Fölösleges lenne azt magyaráznunk, hogy mennyivel lassabb volt akkoriban az élet, és kisebb a forgalom. Nem ez a lényeg. A lényeg, hogy Ön a lehető legnagyobb biztonságban tudja csemetéjét mikor a biciklijére ülteti. Ehhez pedig elengedhetetlen a jó minőségű, stabil kerékpáros gyerekülés.

A piacon fellelhető ülések között szemezgetve sokszor nehéz eldönteni, hogy melyiket is válassza, és hogy milyen szempontokat vegyen figyelembe a vásárlásnál.

Mi azt szeretnénk, hogy önnek könnyű, szinte gyerekjáték legyen a kerékpár gyerekülés vásárlása, ezért az alábbiakban összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb információkat, és tapasztalatokat.

Kerékpáros gyerekülés választási szempontok

Kerékpár gyerekülés vásárlásakor az alábbi kérdések szinte minden alkalommal felmerülnek:

Mitől lesz biztonságos a gyerekülés?

Előre, vagy hátra rakjam? Melyik fog jobban beválni, az előre, vagy inkább a hátra szerelhető?

Mennyi idős kortól használható?

Meddig lehet használni?

Hány kilóig lehet terhelni a gyerekülést?

Az első, és legfontosabb szempont a biztonság, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni!

Mitől biztonságos egy kerékpár gyerekülés?

Először is egy biztonságos gyerekülés több ponton záródó biztonsági övvel van ellátva, amit a benne ülő kisgyermek még véletlenül sem tud kikapcsolni!

Aztán, minden gyerekülésen a lábtartónak állíthatónak és leköthetőnek kell lennie. Ez azért szükséges, hogy a gyermek lába védve legyen a küllőktől.

Ugyancsak fontos szempont az is, hogy nem lehet a gyerekülésen semmilyen éles, sorjás felület sem, ami sérülést okozhat gyermekének.

Szintén lényeges, és vásárlásnál mindenképpen figyeljen oda erre is, hogy az adapteres, vagy a csomagtartóra szerelhető típus esetén a csavaros rögzítésen kívül legyen a gyerekülésen egy plusz rögzítő heveder is , ami a kerékpár nyeregcsövét öleli át.  Ezzel végképp megakadályozható, hogy a gyerekülés leessen a bicikliről.

Előre vagy hátra?

Melyik a jobb, és biztonságosabb: ami a kerékpárra előre, vagy inkább a hátra szerelhető gyerekülés?

Erre a kérdésre úgy kaphat pontos választ, ha összehasonlítjuk a két különböző fajta előnyeit és hátrányait.

Az első és legfontosabb információ ezzel kapcsolatban, hogy az előre szerelhető gyerekülés maximum 15 kg-ig terhelhető, míg a hátra szerelhető 25 kg-ig.  Ha hátsó gyerekülés vásárlása mellett dönt, akkor spórolhat is, vagy bátrabban választhat egy drágább ülést, hiszen ebben az esetben csak egyszer kell megvásárolni.

Másik lényeges különbség, hogy az előre szerelhető gyerekülés háttámlája rövid, míg a hátsóé magas.

Éppen ezért az első kevésbé, vagy egyáltalán nem védi a gyermeke fejét, és nyakát egy esetleges esés esetén, míg a hátsó igen!  Tapasztalatunk szerint a hátra szerelhető gyerekülésnél egyensúlyozni is könnyebb a kerékpárral.

Valószínű, már ön is kitalálta, hogy a hátra szerelhető gyerekülés a biztonságosabb.

Gyakran felmerül az a kérdés is, hogy fix vagy levehető legyen-e az a hátra szerelhető gyerekülés. Ha ugyanazt az ülést több kerékpárral is használja – mondjuk azért, mert hol apu, hol pedig anyu viszi a csöppséget, akkor mindenképpen a levehető gyerekülés a praktikusabb.

És nem utolsó sorban a kényelem szempontjából is a hátsó a nyerő, hiszen sokkal kényelmesebb, mint az első, mert nagyobb, és a benne ülő gyermek nincs beszorítva a tekerő szülő karjaiba!

Ha ugyanis a lurkó nem érzi magát jól benne, akkor hisztizni és folyamatosan mocorogni fog, ami zavaró lehet az ön számára, amikor éppen a forgalomra kell koncentrálnia. De egy jól párnázott hátsó gyerekülésben viszont gyermeke garantáltan élvezni fogja az utazást. A háttámla kialakításánál figyeljen arra, hogy legyen a sisaknak elég hely, a kisebbeknél pedig az sem árt, ha a háttámla dönthető.   

Mennyi idős kortól használható?

 Erre a kérdése nincsen pontos szabály! A legfontosabb szempont az, hogy a kisgyermek már tudjon biztonságosan ülni. Így akár 6-7 hónapos kortól is használható.

Meddig lehet használni a gyerekülést?

Viccesen azt szoktam mondani, amíg belefér! Hivatalosan minden hátra szerelhető gyerekülés 25 kg-ig, és minden előre szerelhető pedig 15kg-ig terhelhető! Tehát nem életkor függő.

Mielőtt beszerezné a megfelelő biciklis gyerekülést, mindig vegye számításba, hogy mit vár el tőle, mik az igényei, de semmiképpen se az ár alapján döntsön, mert itt sokba kerülhet a fukarság!

Akciós ajánlataink

2017-es Kellys bringák vására

  Szuper minőség kedvező áron!

Kerékpáros gyerekülés – első a biztonság!

Azaz hogyan találja meg a  tökéletes kerékpáros gyerekülést   Van pár kérdés, ami minden kerékpáros gyerekülés vásárláskor felmerül. Mitől lesz biztonságos a gyerekülés?

2017. Húsvéti nyitva tartás

             KEDVES VÁSÁRLÓINK! 2017. Húsvéti nyitva tartásunk: Április 14. péntek: 8-17 Április 15. szombat: Zárva Április 16. vasárnap: Zárva Április 17. hétfő: Zárva                ...